Shimza
|
Shimza
Név: Shimza + választható vezetéknév
Kor: 20-35 év (gyakorlatilag bármi)
Foglalkozás: választható
Faj: boszorkány
Karakter arca: Noomi Rapace (cserélhető)
Információk
Részlet Lendar Swan előtörténetéből:
Chi shugra. Szép cigány nő. Ez volt az első gondolatom, mikor a nyugati partra érve először pillantottam meg Shimzát. Tarotkártyákat festett kézzel, majd árulta őket. Tenyérből is jósolt, ám egyből láttam apámra gondolva, hogy csupán olcsó szemfényvesztés. Beletelt néhány hétbe, míg megfestette az általam kért kártyákat a választott figurákkal, ezidő alatt pedig megosztottuk egymással vagonjainkat, ágyunkat és minden tudásunkat. Shimza fehér boszorkány volt, s míg én otthonosabban mozogtam a sötétséget használva, úgy számára hirtelen kísértést jelentett minden rontás és ármány, melyről beszámoltam neki. Nem haboztam sokat, mikor egyik reggel a vagon elé fogtam Shalaye-t és a kártyákat magamhoz véve hátrahagytam a bájitallal elbódított nőt. A sötétség az én otthonom volt, magánya berendezett biztonságot nyújtott, Shimza pedig sátrat vert ennek a sötétségnek szebbik sarkában. Nyomot sem hagyva magam után keletnek fordítottam Shalaye-t és Rose Harbor-ig nem álltam meg huzamosabb ideig. Eliza. Nem volt más kapaszkodóm, mint a név, mely különös ómenként lógott az Államok boszorkánytársadalma felett, s melyre a tarot kártyákból a végzet lapját húztam a megérkezésemet megelőző este. Shimza egy hosszú, barna hajú nőt festette a lapra - ám az alak arca nem adta vissza a cigánynő vonásait. A lapon valaki más szerepelt, s lángokkal körülölelt teste félre nem érthető sugalmazás volt. Őt kellett meglelnem.
|
|
|
|